"Marhaterelő botokkal kínoztak"  Az "éneklő tibeti szerzetesnő" története (Magyar Hírlap, 2005-06-15) A törékeny, halk szavú Ngawang Sangdrol még csak huszonhét éves, de életének csaknem felét börtönben töltötte, ő raboskodott leghosszabb ideig a tibeti politikai foglyok közül. Az ismert szerzetesnő szabadulása óta hazája helyzetére próbálja felhívni a világ figyelmét. Nemrég Budapesten járt, hogy személyesen mesélje el történetét. Elektrosokkal kínozták, karjait hátrakötve órákon keresztül lógatták a cella mennyezetéről, őrei szinte mindennap megverték, Ngawang Sangdrol mégis kiállt hazája szabadságáért. Az összesen tizenegy évnyi fogság azonban testileg megviselte a fiatal lányt, a folyamatos kínzások és megaláztatások miatt szinte állandó migrénes fejfájás gyötri, és vesebántalmakban is szenved. Ngawang még gyerek volt, amikor szülei a saját kérésére beadták a tibeti főváros, Lhásza egyik buddhista kolostorába. Az apácazárdában azonban csak egy évet tölthetett, aztán egy ünnepségen őrizetbe vették. Tizenhárom társával együtt azért tartóztatták le, mert a tibeti szabadságot éltető jelszavakat skandáltak, és tibeti dalokat énekeltek. Tudták, hogy álruhás rendőrök is voltak a tömegben, ezért különösebben meg sem lepődtek, amikor egy teherautóba tuszkolták és a várostól több száz kilométerre, a Gutsa gyűjtőfogházba szállították őket. Már útközben verték őket, s az őrök később is kínozták a foglyokat. Ütés és elektrosokk A lány ezután a hírhedt lhászai Drapchi börtönbe került, ahol a politikai foglyokat őrzik. Megérkezése után többórás kihallgatás várt rá, később pedig sokszor vascsövekkel vagy elektromos marhaterelő botokkal ütlegelték. Előfordult, hogy elektromos vezetéket érintettek a nyelvéhez, de Ngawang szerint talán a legfájdalmasabb az úgynevezett "repülőgép-pozíció" volt: a kezét a háta mögött összekötötték egy kötéllel, és ennél fogva lógatták le a plafonról. A megpróbáltatásokon csak a hite segítette át, hiszen hetekig nemhogy a családjával, de még a rabtársaival sem találkozhatott. A kegyetlen körülményeken csak a hivatalos látogatásokkor változtattak. A foglyok általában nem kaptak szappant vagy törülközőt, csak ha magas rangú kínai hivatalnokok érkeztek. Ngawang kilenc hónap után szabadult, de a kolostorba nem térhetett vissza. A lhászai piacon volt egy kis standja, annak bevételéből próbálta fenntartani magát, mert időközben bátyját és édesapját is letartóztatták, édesanyja pedig meghalt. Egy év múlva mégis újra börtönbe került: néhány társával Tibet függetlenségéért tüntettek a város utcáin. Ekkor már tizenegy évet kapott. A nemzetközi közvélemény egy évvel később figyelt fel a sorsára, amikor rabtársaival együtt tibeti dalokat énekelt egy magnókazettára, amelyet a szerencsének köszönhetően ki tudtak csempészni a börtönből. A nemzetközi sajtó "éneklő szerzetesnőknek" nevezte el Ngawangékat, akik azonban súlyos árat fizettek a merészségükért: a kínai őrök rájöttek, kik készítették a felvételeket, és hat évvel meghosszabbították a büntetésüket. Ngawang ráadásul magánzárkába került, ahol naponta csak egy zsemlét kapott és egy kevés levest, a hidegben pedig mindössze egy inget viselhetett. Ennek szálaiból olvasót font magának, hogy imádkozni tudjon. Hat hónap után került vissza a többi rab közé. Halálos lázadás 1998. május 1-jén ünnepséget tartottak a börtön udvarán. Amikor felvonták a kínai zászlót, a rabok szabadságot követelő jelszavakat kezdtek el skandálni, azért az őrök rájuk lőttek. Ngawang ugyan nem volt köztük, de cellája ablakából mindent látott. Három nap múlva újabb ünnepség volt, amikor már az apácák is csatlakoztak a tüntetőkhöz. Tettükért kegyetlenül megverték és megkínozták őket, a bántalmazásokba később kilenc rab belehalt. Ngawang életben maradt, de a fejére mért ütések miatt azóta is folyamatos fejfájás gyötri. A kínoktól évekig aludni sem tudott, büntetését pedig "mellesleg" újabb hat évvel meghosszabbították. Ngawang ügye 2000-ben került nyilvánosságra, a nemzetközi közösség ekkor többször is kérte Kínát, hogy engedjék szabadon. A lányt kétszer is jelölték az Európai Unió emberi jogi kitüntetésére, a Szaharov-díjra. Végül egészségügyi okokra hivatkozva 2002 októberében helyezték szabadlábra, majd nem sokkal később külföldre utazhatott gyógykezelésre. Azóta járja a világot, hogy történetével felhívja a figyelmet a tibetiek szenvedésére. A Drapchi börtönben még mindig több társa raboskodik, egyelőre hiába várnak szabadulásukra. sv Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=94550